• A tábor turnusai közül a Jelentkezés fülön válogathat!
Leírás
Állatkerti Zoo Tábor
SZÉP kártya elfogadóhely
MKB SZÉP kártya elfogadóhelyK&H SZÉP kártya elfogadóhelyOTP SZÉP kártya elfogadóhely

ZOO TÁBOR, az ország legállatibb tábora

2003-ban kaptunk először lehetőséget a Fővárosi Állat- és Növénykerttől a nyári tábor szervezésére. Azóta is évről évre egyre több gyerek szünidei kikapcsolódásáról gondoskodunk. A Zoo Tábor a gyerekek és a szülők körében egyaránt népszerű. A legtöbben azért választják gyermekeiknek, unokáiknak ezt a programot, mert a kicsik itt játszva tanulhatnak, miközben a megérdemelt nyári szünetüket töltik.

Programjaink során lehetőségük van arra, hogy közel kerüljenek az állatokhoz, megismerjék szokásaikat, állatkerti tartásukat. Ez azért is fontos, mert így kialakul bennük egyfajta felelősségtudat, hogy óvják, becsüljék az állatokat és a környezetet, amelyben élnek.

A változatos és játékos programok mellett célunk a környezettudatosságra nevelés, az állatvédelem, a természetvédelem fontosságára való felhívás, illetve a játékos tanulás előtérbe helyezése.
A táborban szakképzett pedagógusok és állatkerti szakemberek segítenek az állatok megismerésében. A tábor résztvevői a hét során megismerhetik többek között az Ausztrálház, a Pálmaház és az Elefántház lakóit, a Dél-Amerika kifutó állatait és több száz más állatot. Az állatos programok mellett kézműves foglalkozás és sok-sok játék színesíti a programot.
A Zoo Tábor napközis tábor.
Hétfőtől péntekig, 5 napos turnusokban nyújt elfoglaltságot a táborozni vágyó 6-12 éves gyermekek számára, a tavaszi, nyári és őszi szünetben.

Napi programterv:

7.30-8.00- gyülekező
8.00-9.00- játék
9.00-9.30 - tízórai
9.30-12.00 - délelőtti állatkertes program, természetismereti előadások, ismerkedés a gondozókkal, az állatokkal, állatetetések, állatsimogatások, takarmányozás
12.00-13.00- ebéd
13.00-16.00. délutáni állatkertes program, természetismereti előadások, ismerkedés a gondozókkal, az állatokkal, állatetetések, állatsimogatások, takarmányozás
16.00-16.30- uzsonna
16.30-17.00 búcsúzoo

Turnusok:

2018-06-18- 2018-06-22
2018-06-25- 2018-06-29
2018-07-02- 2018-07-06
2018-07-09- 2018-07-13
2018-07-16- 2018-07-20
2018-07-23- 2018-07-27
2018-07-30- 2018-08-03
2018-08-06- 2018-08-10
2018-08-13- 2018-08-17
2018-08-21- 2018-08-24
2018-08-27- 2018-08-31

Ár: 67 900 Ft

Részletek
Állatkerti Zoo Tábor
Ár :67.900 Ft
A Zoo Tábor a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos tábora. A tábor napközis tábor, ahol a gyerekek az egész napjukat az állatkertben töltik. Lehetőségük van közel kerülni az állatokhoz, megismerni a gondozásukat, szokásaikat. Olyan programokat biztosítunk, amelyek hétköznapi látogatók számára nem elérhetőek.
extra41:1
Képek
 Elérhetőség
Contact for property
Kérjük gépelje be az alábbi karaktereket (kattintson a képre új karakter sorozatért):
Type characters you see.
 * 
Jelentkezés
Turnus Időszak Ár  
Állatkerti Zoo Tábor 2018.06.18 - 2018.06.22 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.06.25 - 2018.06.29 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.07.02 - 2018.07.06 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.07.09 - 2018.07.13 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.07.16 - 2018.07.20 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.07.23 - 2018.07.27 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.07.30 - 2018.08.03 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.08.06 - 2018.08.10 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.08.13 - 2018.08.17 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.08.21 - 2018.08.24 67900 Ft
Állatkerti Zoo Tábor 2018.08.27 - 2018.08.31 67900 Ft


Joomla tárhely - karbantartás - felügyelet