• A tábor turnusai közül a Jelentkezés fülön válogathat!
Leírás
Szávay Ági Tenisztábor

Szávay Ági Tenisztábor

Az előző években tartott nyári táboraink sikerein felbuzdulva, idén is szeretettel várjuk a teniszezni vágyó gyermekeket. Hétfőtől péntekig, játékos foglalkozásaink keretében, magas óraszámban oktatjuk tanítványainkat, hiszen ennek a tábornak a játék megtanulása, és a hasznos időtöltés a célja. Éppen ezért, napi 2x1,5 órában csak a teniszre koncentrálunk, mert tapasztalataink szerint a gyermekek azért jönnek a mi táborainkba, hogy játszanak és sportoljanak egy olyan vidám közösségben, amelyben szinte észrevétlenül sajátítják el a tenisz legalapvetőbb fortélyait.

Foglalkozásaink fejlesztik a mozgáskoordinációt, a figyelmet, és a türelmet. Megtanítják a gyermekeket csapatban és egyénileg is alkotni, és mindezt pozitív, professzionális környezetben.

Korosztály: 6-18 éves kor

Helyszín: XI. kerület

Napi programterv:

A gyermekeket 9:00-tól várjuk (igény szerint akár korábban is). Közösen megreggelizünk, ráhangolódunk a napra, majd 10:00-tól kezdődően elsősorban a technikai képzésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen ekkor a gyermekek még sokkal fogékonyabbak az újdonságok elsajátítására. A délelőtti edzést egy kis felfrissülés követi klubunk medencéjében. Ezután jöhet az ebéd, majd egy kis csendes pihenő, és egy-egy rövid kiselőadás a teniszről. A délutáni foglalkozás 14:00-kor kezdődik. Itt elsősorban a délelőtt megtanult elemek játékszituációkban történő alkalmazására törekszünk. A nap végén uzsonna, majd 16:00-tól várjuk szeretettel a szülőket a remélhetőleg fáradt gyermekekért. A tábor utolsó napján házibajnokságot szervezünk, és különböző ajándékokkal tesszük felejthetetlenné az együtt töltött szép hetet.

Turnusok:

1: Jún. 18-22. (6-12 éves korig)
2: Júl. 25-29. (6-12 éve korig)
3: Júl. 2-6. (12-18 éves korig)
4: Júl. 9-13. (6-12 éves korig)
5: Júl. 16-20. (6-12 éves korig)
6: Júl. 23-27. (12-18 éves korig)
7: Júl.30-Aug.3. (6-12 éves korig)
8: Aug. 21-24. (6-12 éves korig) - 4 napos turnus
9: Aug. 27-31. (12-18 éves korig)

Ár:

5 napos tábor ára: 39 000 Ft
4 napos tábor ára: 31 000 Ft

Részletek
Szávay Ági Tenisztábor
Ár :39.000 Ft
Kedves Szülők! Szívből ajánljuk ezt a tábort azoknak, akik gyermekeiket nem csupán időtöltés céljából szeretnék beíratni egy sporttáborba, hanem valóban azt szeretnék, hogy gyermekük hasznosan töltse el az időt. A mi foglalkozásaink fejlesztik a mozgáskoordinációt, a figyelmet, és a türelmet. Megtanítják a gyermekeket csapatban és egyénileg is alkotni, és mindezt vidám, professzionális környezetben. Várunk minden 6 és 18 év közötti gyerkőcöt, tudásszinttől függetlenül!
Képek
 Elérhetőség
Contact for property
Kérjük gépelje be az alábbi karaktereket (kattintson a képre új karakter sorozatért):
Type characters you see.
 * 
Jelentkezés
Turnus Időszak Ár  
Szávay Ági Tenisztábor (6-12 éves kor) 2018.06.18 - 2018.06.22 39000 Ft
Szávay Ági Tenisztábor (6-12 éves kor) 2018.06.25 - 2018.06.29 39000 Ft
Szávay Ági Tenisztábor (12-18 éves kor) 2018.07.02 - 2018.07.06 39000 Ft
Szávay Ági Tenisztábor (6-12 éves kor) 2018.07.09 - 2018.07.13 39000 Ft
Szávay Ági Tenisztábor (6-12 éves kor) 2018.07.16 - 2018.07.20 39000 Ft
Szávay Ági Tenisztábor (12-18 éves kor) 2018.07.23 - 2018.07.27 39000 Ft
Szávay Ági Tenisztábor (6-12 éves kor) 2018.07.30 - 2018.08.03 39000 Ft
Szávay Ági Tenisztábor (6-12 éves kor) 2018.08.21 - 2018.08.24 31000 Ft
Szávay Ági Tenisztábor (12-18 éves kor) 2018.08.27 - 2018.08.31 39000 Ft


Joomla tárhely - karbantartás - felügyelet