Táboros hírek
MÉREGDRÁGÁK A NYÁRI TÁBOROK - Tv2 Tények

Drágábbak lettek idén a nyári táborok. Van olyan szülő, aki azt mondja, ha a gyerek jól szeretne szórakozni, akkor mélyen a zsebbe kell nyúlni, ugyanis az elmúlt évekhez képest 15-20%-kal is emelkedtek az árak. A legdrágább program több mint 200 ezer forintba kerül, egy ottalvós táborért pedig átlagosan negyvenkétezret kell fizetni.

 
Tv2 Tények - DRÁGULNAK A NYÁRI TÁBOROK

Drágulnak a nyári táborok. Sok szülő már most elkezdett spórolni, hogy ki tudja fizetni gyereke táboroztatásának költségeit. A legolcsóbb egyhetes tábor 20 ezer forintba, a legdrágább pedig 180 ezer forintba kerül. A legtöbb tábor 2-3 ezer forinttal lesz drágább. De van olyan is, amiért 20 ezer forinttal kell majd többet fizetni.

 

Már lehet pályázni a gyermektáborokra

Mintegy 100 ezer gyermek táborozását teszi lehetővé 2016-ban az Erzsébet-program az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított támogatásból. Az idei évtől a pályázatokat az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kezeli. Már április 14-től lehet pályázni a szervezet honlapján a tavaszi, a nyári és az őszi táborokra. Az év során további új felhívások is megjelennek majd.

Az utóbbi két évtized legnagyobb gyermektáboroztatási programját indította el a magyar kormány 2012-ben. Az Erzsébet-program fennállásának négy évében több mint 600 ezer magyar ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, közülük több mint 300 ezer gyermek. A brüsszeli döntés ellenére a magyar kormány továbbra is elkötelezett a gyermektáboroztatási program mellett. Célunk, hogy olyan magyar gyermekek számára nyújtsunk színvonalas kikapcsolódási lehetőséget, akiknek ez másként nem lenne elérhető.

Már április 14-től több pályázat részleteiről lehet tájékozódni az Erzsébet-program elektronikus felületén, a www.erzsebetprogram.hu oldalon. A most meghirdetett táborozási lehetőségek összesen mintegy 50 ezer gyermek számára biztosítanak kedvezményes üdülést tavaszi, nyári és őszi turnusokban. A program az év során további felhívásokkal egészül ki.

Forrás: Edupress


Több száz tábor egy helyen, összehasonlíthatóan itt! Táborfigyelő!

 
A Táborfigyelő tanácsai a FIX TV Aktuális című műsorában

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

3. oldal / 3

Részletes tábor keresés

Joomla tárhely - karbantartás - felügyelet